Miután már saját magamat is kezdtem megunni, ahogy napról-napra egyre fájdalmasabban kesergek az ex miatt, úgy döntöttem, ideje tovább lépni, mert persze, hogy a másnaposságra is inni kell (ezt próbálta már valaha valaki? :D) Megerőszakoltam megtépázott magenta lelkemet és elmentem egy randira a netes társkeresős alomból választva. 

Ó jajj, bár ne tettem volna :)

Másfél órából kb 1 óra 20 percet beszélt a pasas, nekem jutott a feedbackre legalább 10 perc. Ismerem az összes rokont, betegségükkel, kedvenc hobbijukkal és viselt dolgaikkal egyetemben. Betekintést nyerhettem a randipartner elmúlt 20 éves karrierállomásaiba egészen az uccsó titkárnő macskájának a becenevéig és közben arról ábrándoztam, hogy valamivel lefoglaljam magam az unalmasabb részeknél, hogy milyen jó is volt a sohatöbbénemleszköztünksemmi ex-szel az első randink. A pasinak olyan furán állt a szája. Meg az orra. És a haja is. Aztán persze, ha kicsit jobban belegondolok, még a szeme sem állt jól...:D Egyik sem :)

Hiába, a felejtésnek ára van, aki nem képes hónapokig kilábalni egy elbaltázott kapcsolat érzelmi fogságából, annak bizony önnön maga megerőszakolja a kicsiny lelkét és abból ilyen fos randik születnek, ahol a pasas, aki egyszer talán úgy nézett ki, mint a képeken, amiket küldött magáról, végig beszél másfél órát a tömény semmiről. 

Soha többet ilyet nagyon légyszi....elmegy a kicsinyke kis kedvem is az ismerkedésektől :)