Majdnem elhagytam már saját magam is, annyira torkig voltam lelkileg. Nem voltak már szép remények, sem reményteljes románcok és én nem is vágytam újabb mindent elsöprő nagy szerelemre. Volt egy zúzósabb korszakom, amit még nekem is ki kellett hevernem, pedig azt hittem, rajtam már az úthenger sem okozhat lelki elmeháborodást, de persze, végül mégis csak okozott. Nem kellett hozzá úthenger. Elég volt egy volt férj is. Én meg ügyesen hárítottam, mert ugye ezekben az elfojtásos technikákban nagyon jó vagyok. És amit egyszer elfojtasz, az kijön máskor és máshogyan....hát ki is jött.

Nehezen tértem magamhoz, azt éreztem, egyedül akarom tovább folytatni az utamat és harag volt bennem, kiábrándultság és hárítás, elfojtások hátán. 

Lassan fél évnyi szexmentesség után végre jött egy másik ilyen ketyós, csak ő fiú, én meg lány vagyok ugye...szóval összeillett a puzzle és egész jól kiegészítettük egymást. 

Mígnem kettőnk közül az egyik kiderült, ketyósabb, mint a másik, na jó, ez vagyok én, a ketyósabb lelkű. Vagy csak én vagyok a lány és a lányok lelke mindig hibbantabb...nem tudom. Nem lesz vele ásókapa, sem nagyharang, de általa rájöttem, mégsincs veszve minden, és fogok tudni újra hinni, bízni és szeretni. Mire nem jó egy szexkapcsolat....Ámen. 

Volt ugye olyan pasim is, aki többnyire sehogy sem szexelt, mindegy volt, hogy épp +40 fokot, vagy -40 fokot mutat a hőmérő higanyszála, de ez az elmélkedés nem róla szól, hanem azokról a pasikról, akik nem szexelnek, ha 28 fok fölé kúszik a nyári hőmérséklet. 

A meleg barát barátom volt az első, akivel beszélgettünk róla, hogy ő bizony képtelen szexre, ha túl meleg az idő és amíg én bambán rácsodálkoztam az egyébként szexmániás és maszturbálásfüggő haveromra, addig ő azon képedt el, hogy én meg a nyári kánikulában is csinálom. Persze, nekem többnyire nincs kivel, szóval jó magyarázat lehet az is, hogy nem nagyon van válogatási lehetőségem, örülhetek, ha alakul valami, tök mindegy, hogy tél van, vagy nyár. 

Szóval, gondoltam ez valami homoszexuális szokás lehet, aztán kiderült, hogy nemnem, ez egy tökalapállapot a pasiknál: ha meleg van, a bráner is megpihen. (Kivéve természetesen a Szuperspermapistit, mert ő olyan, mint a Hufnágel. Konstans merev)

Aztán a szépségszalonban kiderült, nem szexel a sminkes férje sem, úgy általában szinte sosem, na de nyáron, amikor meleg van, akkor aztán főleg nem...

Mr.D. is a melegre fogta az egyre puhányabb péniszét, majd rákerestem a neten és 32 évesen, ámultam a nyári puhapöcs sztorikon órákig. 

Lehet, én néztem más filmet eddig, de sosem gondoltam, hogy a celsiusok emelkedése ennyire realista kifogássá vált...

Na jó, persze nem szó szerint és valószínűleg a sorozatos negatív hullámnak az égvilágon semmi köze sincs a pasi párhuzamos jelenlétéhez, de legyen már valami ezo feeling is ebben a pár mondatban, ami épp kikívánkpzik belőlem :)

Nem vagyok egy ezo-bullshit picsa, de van körülöttem épp elég ezo vénájú segítő, szóval egészen tökéletesen fel tudnám mondani, hogy mi az az asszcendens és hogy miért kell jobban őrizgetnem a radixomat a rózsaillatú női ékemnél, ha nem akarom elsietni a dolgokat egy pasifélességel. 

Szóval a világra való rálátásom határtalan nagy nyitottságának köszönhetően pontosan sikerült rájönnöm, mitől romlott el az életem pár hétre. Ez a pasi hozta rám a rontást! :D

Gyanús lehetett volna már az elején, mert aki csak egy fokkal szebb az ördögnél, az lehetne már maga az ördög is akár. Ez az EdwinMarton utánzat pedig mindig is olyan ördögi volt. Na jó, lehet, hogy inkább ördögien jóképű, de maradatunk annyiban, hogy az ördög akkor pipa, mert már elég sokszor leírtam ahhoz, hogy ez így bizonyítást is nyerhessen. 

Másodszor meg ott volt ugye az az alattomos modora. Alattomosan mászott be a bőröm alá minden tökéletes mondatával és udvarias viselkedésével. Na nem is kellett neki sokat váni rá, hogy megegyem, amit főzött és boldogságos kapcsolatba képzeljem magam. 

Pedig már ügyesebb, okosabb és többet tapasztaltabb lány vagyok annál, minthogy megegyem a fekete betűlevest, de talán néha szeretnénk jóízűen megenni azt is, ami nincs és elhinni, hogy mégis van. 

Szóval felmerült bennem, vajon a minden szava hazugság típusú pasik lehet, hogy inkább a belőlünk fakadó el akarom hinni, hát hazudj lélekállapot kivetülései?

Elegendő többnyire pár hét, hogy az alattomos bőralámászó típus kimutassa a foga fehérebbik részeit is. Ilyenkor menekülj! Fuss, rohanj és hátra se nézz, egy pillanatra sem. Vagy később ne panaszkodj, ha úgy érzed, rontást hoztak rád...

Ha beválik egy webshop, legközelebb is onnan rendelsz. Figyeled az új termékeket, törzsvásárlóként visszajársz a kedvenc online üzletekben. 

A pasiwebshopok / online királylány áruldák ugyanezen az elven működnek. Kinézel egy terméket a szükségleteid és elvárásaid alapján, kipróbálod és ha új termékre van szükséged, visszatérsz a bevált módszerhez: szerzel egy újat a neten...mondhatni érvényesíted a cseregaranciád...

Nem is lenne ezzel semmi gond, ha mégsem működik a kapcsolat, de a vásárlást követően már nem csak ebben az esetben éreznek sokan késztetést az új termékek szemrevételezésére és kipróbálására. 

Minden megváltozott. Már nincs küzdés, problémamegoldás, kommunikáció...csak kíváncsiság van, vágy az újra,  és a gordiuszi csomó legegyszerűbb kibogozása: ha valami nem jó, kettévágjuk, mert sebaj...van másik, épp árulják a pasi / csaj webshopban. Mert minek bonyolítani, ha ez ennyire egyszerű...

S nem csak másik van, van száz, meg ezer...mosolyog a képen, éppen rád, szinte felszólt, hogy írj neki, hogy megismerd, hogy kapcsolatot kezdeményezz vele. Hát lehet ennek nemet mondani? Nem, sokak szerint nem lehet. :(

Mi ez? Hobbi? Talán a szociális szükségletek elsődleges színtere? Mert KELL, mert muszáj? 

Végigpörgetni az arcokat...keresve, kutatva a következőt? Unalmat elűzni, vagy valami beteges játéknak élni? Szórakozni? 

Persze, persze, mélységes nagy tisztelet a kivételnek és pukedli és fenséges meghajlás. Mert vannak, szerencsére. De vajon hányan menekülnek azonnal az új termék vásárlásába a meglévő megjavítása helyett?

Az online társkeresés függőség is lehet

Nem csak azért, mert volt szerencsém szakdolgozat formájában is tüzetesen megvizsgálni a témát, hanem mert volt olyan szerencsétlenségem, hogy testközelből is megtapasztaltam, mit jelent, ha valaki tényleg az online társkeresés rabjaként függővé válik.

Normális esetben eszedbe sem jutna újra netes társkeresni, ha működik a kapcsolat, de vannak pasik és nők, akik képtelenek befejezni. Mert jó ez, igen, jó....de hátha lelek még jobbat, szebbet, okosabbat, izgalmasabbat...csak a változatosság és az izgalmak kedvéért...

Aki pedig keres, az talál is...

A profilkép mögé bújva, eltunyulva a fotelben a kopott macinaciban és sörrel a kézben csodás romantikus dumákat letolni a naiv lányok torkán, közben meg a Facen gépelni a szívhez szóló üzeneteket a frissen szerzett barátnőnek. 

Lopott pillanatok - míg a kedves lefekvéshez készülődik, miért ne lapoznánk át a frissen regisztrált tagokat...csak úgy, az izgalmak végett...a lebukás kockázata csak fokozza a hangulatot...

Anyuka amig altatja a gyereket, ideje fellépni a titkos email címmel létrehozott csajozós oldalra...Mert mi mást is tehetnénk....? 

Kedvenc példáim szívatják a kapcsolatukat és közben szívatják a cseten a csajokat / pasikat. Párhuzamos levelezések, beosztott randik, már csak választani kell....nem megy? Nem baj, bukjon az összes...hiszen még mindig van száz, meg száz másik. 

Nincs leállás. Miért lenne? Ott a webshop...szórakozni, unalmat űzni, használt terméket becserélni, újat kipróbálni...

Aki így él és így szerez partnert magának, csak akkor tud pillanatokra megállni, amikor már tartós kapcsolatra vágyik. De hogy meddig tart a tartósnak szánt kapcsolat izgalma a sok száz potenciális és karnyújtásra lévő lehetőség mellett....ez az igazi ördögi kör. 

Milyen csodálatos az emberi test...manifesztál, olykor már-már önmegvalósít...Még jó, hogy jött a talpmasszőr és segített rájönni a nyilvánvalóra. 

Amikor nőként egyedül botorkálsz a nagyvilágban, harcolsz a mindennapok mókuskerekében és próbálod legyűrni azt a rengeteg haragot, ami a rád dobált élethelyzetekből fakad, előfordulhat, hogy egy pillanatra elveszíted magad és a pillanatból rosszabb esetben konstans stagnálódó időszakok is keletkezhetnek. 

Megkeményedsz, mert így véded magad, maszkot húzol a benned élő igazi Én-re, mert erősnek kell tűnnöd. Megkövetelik. Okos Nő vagy, erős, kitartó, harcos amazon... Ezt várják el és a show-nak akkor is pörögnie kell tovább, amikor a te filmed épp megszakad. Pedig már hányszor megszakadt. 

Szóval így történt, hirtelen tök egyedül maradtam egy öt évessel, én lettem az anya, apa, családfenntartó szerepkör egyedüli megtestesítője és olyan egyedül voltam ebben a nagy világban, mint a legkisebb kisujjam. 

És persze, hogy nem volt más lehetőségem, mint erős, kitartó, magabiztos nőnek lenni és csak tolni, meg tolni a szekeret. 

Közben persze voltam nő is, már úgy ahogy ez belefért a hétköznapok egzisztenciahajtó életőrlő kerékvágásába. 

És azt hittem jól vagyok. Mert volt siker, volt pénz, volt cuki, okos, nem lelki sérült gyerek - és voltam én, a megmutatom a világnak, hogy mire vagyok képes alig húszon-harmincon túli énemmel és minden újabb eredmény csak magasabb lécet tett elém. Persze közben gyűlt a feszültség és bennem volt a rengeteg feldolgozatlan méreg, hogy az apjuk egy szemétláda és hogy minden baj csak miatta történt feeling. És közben persze féltem és túlaggódtam az életet. És észre sem vettem, hogy már nem vagyok Nő. 

Belekeményedtem az életembe, magaslóról néztem le a világra, és nem hogy a jövőt nem láttam, de sokszor még a holnapot sem. Mert a cél folyton a ma túlélése volt. 

De ha már beültél egy mozira, nem tudsz átmenni a másik terembe, ha a jegyed nem odaszól. Ahhoz előbb fel kell állnod, filmnézés közben, másokat megzavarva és új jegyet kell váltanod. És valahogy váltottam volna én, de addigra már be voltam szíjazva a székbe és mozdulni sem tudtam. A bennem élő vörösharisnyás lány pedig már alig élt. 

Aztán jött ez a talpmasszőr lány és megmondta a tutit:) 

A szervezet érzi a lelki síkot - ha Férfiként élsz, a tested is férfivé lesz...jobb esetben megemeli a tesztoszteron termelést, rosszabb esetben még a csiklód is megnőhet :D És ez tök komoly :)

Azt hiszem, nem várnám meg, míg farkam nő. Mert mégiscsak szeretek Nő lenni. Rózsaszín ruhás és vörösharisnyás és pityergős. Meg aranyos és bűnbe esős, meg szexi és vonzó és nagybetűs. Nő. És gyenge. Ha arra van szükség, lehetek gyenge Nő. Meg kell engednem magamnak a gyengeséget és a bukás kockázatát, különben belehalok a tökéletesen kemény életembe.

Soha többet nem engedhetem meg magamnak, hogy férfivá váljak, az nem az én mozim. 

Bevallom és bevállalom. Magamnak. Meg mindenkinek. Meríts erőt, maradj Nő. 

Szuperspermapisti nem a jövőből jött, de lehet, hogy UFO. 

Más magyarázat nem lehet arra, hogy lehet valaki annyira Adonisz, mint ő. Az álompasi, a Mr. Universe világverseny győztese, Anyám álmaiban a hosszútávú pasasom, minden jövőbeni, még meg nem született gyermekem apa-jelöltje, BFF-jeim sárga irigységének megtestesítője. Tudod, az a pasi, akinek azt mondaná egy csúszkamasszásos lány a happy finish végén, hogy köszönöm, hogy eljöttél, mond, mivel tartozok...

Igen, ilyen ez a Szuperspermapisti. 

Mikor megláttam egy ominózus rendezvényen, beleremegett a látványba az addigra már sokat megjárt lábam és hevesebben dobogott a szívem. Legszívesebben megérintettem volna, csak hogy érezzem, ez most a valóság, vagy csak túl sokat melóztam mostanság és beképzeltem, hogy megjelent a nagybetűs Herceg, akiről egyszer valakinek az ismerőse a fodrásznál már hallott, hogy létezik, de még nem látta senki. 

Basztikuli evör. Ah...forever. 

A Júlia, Romana és Tiffany regények sem írhatták volna meg szebben az este alakulását, a vonzalom bármennyire is meglepődtem, kölcsönös volt és mindennél jobban bánom, hogy nem készült egész estét kisfilm a nagy megismerkedésről, mert azóta már Hollywood-i filmsztár lennék a képes sztorival. 

Szupersperma jött, látott és megbabonázott. És nekitolt a liftben a tükörnek és úgy csókolt, ahogy tényleg csak a szőke hercegek tudnak. És minden mást is legalább ilyen ötpontosan csinált ;-)

Ha elhittem volna egy percre is, hogy ez akár igaz is lehet és nem csak egy predesztinált konferenciaszerelem története, a mai napig azon bánkódnék, hogy ó jajj, elhagyott életem első látásra nagy Ő-je, A Szuperspermaistván. 

Mert ugye ilyen csak egyszer (+-12) van az életben, hát persze, hogy hagyni kell beteljesülni az olthatatlan vágyat egy ilyen UFO-val, aki csak azért nem a jövőből jött akkor, mert most épp a jelen lenne, de minekután nincs itt, és realizmus van forever, így tényleg csak egy UFO lehet. Semmi kétség. 

Nem szabad többet beleképzelni a szuperspermákba, mert abból szuper nagy bőgős csalódás lesz. Nagyobb, mint a Sohatöbbénemleszköttünksemmi fiúval, nagyobb, mint egy Vőlegénnyel, nagyobb, mint az első szerelem Ő-vel. 

De örök emlék és Romana feeling, valakinek pedig egyszer biztosan ő lesz majd a real Ken, talán egy igazi szuperBarbie-nak, amiről tudjuk, én már biztosan nem leszek.

Nekem csak egy szuperspermás emlék jutott, de hálásabb vagyok érte, mint sok nagynak hitt szerelemért. Ámen. Jöhetnek újra az antipasik :)

A Hufnágel Pisti nem fingik, nem büfög. Konstans merev a farka, mit merev...a vasbetonból kiöntött férfifallosz sem lehetne keményebb, mint a Pistink hímszerve. A Hufnágel jól nevelt, örökké sármos, mindig jól öltözött, megnevettet és hűséges típus. Időnként meglep egy csokor tulipánnal / rózsával / liliomcsokorral. Szívből szeret, de nem papucsállatka. Rendesen fogat mos, menő állása van, a Nő pedig tisztelete folytonos tárgya. Ő a Hufnágel. 

Akit nem választottál. 2 / 5 / 47 évvel ezelőtt egy másik jobb döntésnek bizonyult és a Hufnágel az élet örökké mi lett volna ha...tézise maradt. 

Útelágazások. Tele velük az életünk. Döntünk, döntesz, döntök én is. Sokszor jól, sokszor kevésbé, de valahogyan mindig kell. Muszáj. És mindig ott maradnak a kihagyott utak. A Hufnágelek, a lehetőségek, a remények. 

Persze, persze, sosem jó, ami van, mert mindig többet, szebbet, konstans merevebbet....jól fésültebbet, nem kék ingeset, hanem inkább a fehéret, nem kék szeműt, hanem mégis barnát, nem katolikust, mert a református jobb lenne...millió kifogás és hiányérzet. Persze a Hufnágel biztos ilyen lett volna. Hát persze....

Eltelt 20 év és a lány még mindig a Hufnágel bűvöletében élt. Házasság, gyerek, válás, új pasi, régi, sztorno és repeat 20 évnyi leforgása alatt a Hufnágel mégiscsak ott volt a levegőben. Kutatta, kereste, titokban felhívta, de lerakta...de a Hufnágel emlékétől nem szabadult. Azt hitte, ha majd találkoznak, úgyis szertefoszlik a 20 éve gondosan építgetett babapopsi illatú rózsaszín köd és röhög majd a saját hülyeségén....aztán eljött a nagy találkozás. A Hufnágel pedig olyan volt, amit a lány 20 éve őrizgetett magában, nem fingós, nem böfögős, konstans merev, sármos, jól öltözött, jól fésült, hozott rózsát, fogat mosott, udvarias volt és pont úgy csókolt, mint 20 éve. 

De a Hufnágelnek meg volt már Hufnágelné meg kicsi Hufnágelek, hiába nem szerepeltek a 20 éve szövögetett szépreményű tervekben. Ott voltak. Újra összetört a porcelánszív, maradtak a fingós, böfögős, puhapöcsű, az egykori útelágazás végtermékei. 

Szomorú epizód a Hufnágel Pistik egyikéről. De sajnos pontosan így történt. 

Valami egészen szomorú és sajnálatos módon valaki kasztrálta a pasikat. 

Elvette a férfiasságukat, a magabiztosságukat, az erejüket. 

A csapból is ez folyik: mi, nők tehetünk róla, hogy elférfiasodtunk, ezért a férfiak mellettünk puhányabbá váltak és mi nem hagyjuk, hogy a férfiak igazi férfiak legyenek.

Kiver a víz ettől az idegesítő dumától, hát hol tehetek én arról, hogy a nőket is beállították a sorba, hogy dolgozzunk eszevesztettül látástól vakulásig? Hogy álljunk a sarkunkra, teremtsük meg magunknak, amire szükségünk van? Persze...hiszen a férfi erre egyedül nem képes. S ha már beállítottak a sorba, még szép, hogy nem elégszem meg a szürkeséggel, hanem jó, s a legjobb akarok lenni. De emellett szeretnék nő maradni, ízig-vérig nő, aki támogatva a férfit, kiteljesedhet női szerepeiben. Nem szerető, ócska kurva, fogas, vagy házvezetőnő akarok lenni. Senki sem erre született.

Nő, társ, feleség, anya, ez a mi szerepkörünk és az egyensúly nem is maradhat fent férfi és nő között, ha felcserélődnek a szerepek. 

A nő dolga a csábítás, a férfié a bevetés. De amikor eljutott a világunk oda, hogy a férfi vonja meg a nőtől a szexet, akkor hogyan beszélhetnénk egyensúlyról? Amikor férfiak maradnak otthon a gyerekkel és a nők keresik meg a kenyérre valót?

Félre ne értsük egymást. Engem soha sem tartott el senki és ezután sem kívánom. Pusztán nem értem, miért lett elvárás a mai nőktől, hogy legyél szuperwomen anya, feleség, háztartásvezető, takkernő, szakács, és még tegyél is le ugyanannyit az asztalra, mint a férfi? Ezt korán sem nevezném igazságosnak. És itt indul az ördögi kör. Kinek mi a feladata, mi a szerepe és hol folynak szét a határok?

De hogy ez lenne e a férfi kasztráció oka? Talán. Nem tudom. 

Emiatt nem érzik már magukat No1 Férfinek? Emiatt lesznek gyámoltalanok és anyám asszony katonák?

Így tűntek el a szexistenek és lettek otthonülő puhapöcs lúzerré?

Kemény? Akinek nem inge, nem veszi magára. Akinek meg ingje, gombja, vagy netán gombolni valója akad, talán szedje össze magát és ne csak próbálkozgasson....hanem csinálja.

Legyetek már férfiak! 

A tervezett 6 hét nem volt elegendő a felejtésre, de végül kiderült, három hónap is kevés az elengedéshez. Nem ment. Már nem volt kapocs, mégis mint a mágnes, úgy húzott egyre mélyebbre egy ismeretlen erő. Érthetetlen volt, miért nem lépek túl, miért nem felejtek, miért nem vagyok képes elengedni őt.

Fájt. Fájt és őrültté tett, beköltözött a gondolatokba, pedig én ráztam a fejem, de bármennyire is ráztam, nem távozott. Kezdtem belecsavarodni a realitást messziről kerülő kapcsolatfelejtő gyász soha el nem múlásába. Ez a Sohatöbbetnemleszköztünksemmifiú pedig mint aki érzi a bennem tomboló vihart, mindig akkortájt jelentkezett újra, sokszor a semmiből és a semmiért, amikor már hajszál híján talán épp túlléptem volna a másik oldalra. Ördögi volt. Ördögi. 

Aztán egyik reggel arra ébredtem, hogy olyan nagyon tisztán látok már mindent. Hogy nem őt szeretem, nem ő hiányzik, nem miatta tombol bennem ez az ezerszínű fájdalom. Hanem mindössze egyetlen oka lehet. Mert azt a bennem megalkotott képet siratom, amik mi lehettünk volna.

Vele. Vagy bárkivel. Mindegy.

Adott időben ő épp alkalmas lett volna rá, hogy realizálja a bennem élő vágyképet, sőt, rövid időre meg is tette ezt. És én ennek az elvesztésén bánkódtam csak olyan nagyon lehorgasztott fejjel, nem a Sohatöbbetnemleszköztünksemmifiú miatt sajnálkoztam ennyire. 

És ha már érted az okokat, sokkal könnyebb mit kezdened a miértekkel. És egy olyan virágzó, mindig nem pink, hanem magenta lelkű lánynak, mint amilyen én vagyok, ez bizony egyenes út az ironikus jövőkép vizualizálásához, mert hát mi van annál csodálatosabb és pompásabb dolog a világon, mint folyton szeretni, hinni és szárnyalni a pillanatnyi boldogsággal, vagy az abban rejlő reménnyel? És minden ilyen szánalmas Sohatöbbetnemleszköztünksemmifiú és múltbeli faroktestvérei ezt a képet ölik meg bennem és nők százaiban, nap mint nap. Ettől lett már az én lelkem is pink helyett magenta, és az egykori mindig virágzó, tiszta, fényes, rózsaszín árnyalatú és vattacukor illatú puncim  lelkem szépen lassan elveszíti a reményt és a bizakodást és már nem fog vágyni a szerelemre. Mert minek, ha fent említett múltbeli gyötrő szereplők túllépésével kell megküzdenem minden szépreményű pillanat után triplán megszenvedve?

Hát ez a kor szelleme szerelme. Amúgy mindegy. A lényeg a fejlődés és hogy tanulj a hibákból. Ha rájössz az okokra, könnyen kezeled a miérteket is....csak ha igazán őszinte vagy magadhoz és reálisan rájössz az okok mögött húzódó tényekre és ezt képes vagy hangosan is kimondani magadnak, vigyázz, meg ne ijedj attól a mélységtől, amit a felszín alatt találsz. 

Avagy a továbblépés buktatói...

Nem egyszerű továbblépni, ha még mindig szerelmes vagy. És csak azért, mert az eszed és a realitás azt mondja, nem szeretheted tovább, attól még ez ugyanolyan nehéz lesz. 

Jellemző, hogy utólag felnagyítjuk a pozitív élményeket és hajlamosak vagyunk elfelejteni azokat az okokat, amik miatt véget ért a kapcsolat, amik miatt nem tudott működni. Persze, hogy ezt teszem. Időnként emlékeztetem magam rá, hogy miért kellett véget érnie, de amikor a lelkemet megerőszakolva lúzerekkel randizom, mert ugye tovább KELL lépni, kevésbé sikeresen egyensúlyozom az emlékek rózsaszínű, ibolyaillatú felhőjében...

Ez van. Nincs ezzel gond. Eldöntöttem, hagyom megélni. Nincs értelme elfojtani, újabb értelmetlen kapcsolatokba belebonyolódni, csak azért, hogy felejtsünk. 

Úgysem róla szól ez. Rólam szól. Egyedül az én világomról. Képzeltem valamit, ami nem a valóság volt és amikor egyetlen pillanatra kizökkentem a meséből és megértettem a valóságot, összetört bennem az addig olyan szépen őrizgetett kép. Hát ezért fáj. Sosem más miatt. Valójában azt a képet sajnáljuk, amit gondosan felépítettünk magunkban és a realitást kizárva ápolgattuk és óvtuk. Nem ő a hibás, hanem az, aki többet képzel bele valamibe, mint ami. 

Szóval, most van még ez a hangyafasznyi kis gondom, de szépen megélem, merítek és tanulok belőle. És nem megyek el furcsa kinézetű pasasokkal többet randizni. Jajj, alig tudtam megszabadulni egy modern Einsten rólam alkotott szerelmi képzelgéseiből. Mert látod, ő is felépítette a szép kis képet magában. Tuti konyhatündérként látott kis köténykében levest kavargatni. Láttam a szemében....Ezt is benéztük, Houston...;-)